E-Mail

Fogászati hét

Üdvözöljük taxiszolgálatunk honlapján!

Köszönjük érdeklődését taxiszolgálatunk és egy magyarországi fogászati kezelés iránt. Csapatunk készséggel áll az Önök rendelkezésére, szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy itt-tartózkodását minél kellemesebbé tegyük és szeretnénk lehetővé tenni, hogy fogászati kezelésének ideje alatt megismerhesse Magyarországot.

1) Utazási lehetőségek

foghétAutóval

A Diamant-Dent Fogegészségügyi Intézet I. épületében őrzött és fűtött parkolót bocsátunk ingyenesen pácienseink rendelkezésére.

Repülővel

Taxiszolgáltatásunk keretén belül repülővel érkező pácienseinket ingyenesen elhozzuk a bécsi ill. a pozsonyi reptérről.
Segítségül néhány repülőtársaság honlapja:

foghétTovábbi légitársaságok:

foghét

 

Vonattal

Taxiszolgáltatásunkat vonattal érkező vendégeink is igénybe vehetik a hegyeshalmi illetve mosonmagyaróvári pályaudvarról/ra.

2) Fogászati kezelés a Diamant-Dent Fogegészségügyi Intézetben

  • Az első ingyenes konzultáció alkalmával elkészítjük személyre szóló kezelési tervét és árajánlatát.
  • Kívánságára fogászati kezelését rögtön ezután elkezdjük vagy az Ön által kért időpontot rögzítjük.
  • Fogtechnikai laborunk a fogpótlását a kezelés kezdetétől számított öt munkanapon belül elkészíti.
    Minden segítséget megadunk ahhoz, hogy ezt a várakozási időt minél kellemesebben, hasznosabban és aktívabban tölthesse nálunk.
  • A fogászati hetének utolsó napján elvégzett kontroll vizsgálat után sofőrünk áll pácienseink rendelkezésére a visszaút megszervezésében.

3) Néhány ötlet az aktív kikapcsolódásért

  • Városlátogatás (Mosonmagyaróvár, Sopron, Budapest)
  • Egynapos kirándulás (Szigetköz)
  • Dunai hajózás
  • Termálfürdő
  • Természetesen egyéni kívánságai teljesítésében is szívesen segítünk

Kerékpár kölcsönzés

foghétKerékpár kölcsönző szolgáltatásunkkal kedves pácienseink itt-tartózkodását szeretnénk élvezetesebbé, aktívabbá tenni, melynek keretén belül megismerheti Szigetköz természeti szépségeit. A tájvédelmi körzet kiterjedt kerékpárúttal rendelkezik.

Recepciósaink szívesen állnak az Önök rendelkezésére!

A kölcsönzés díja: 6 €/nap/kerékpár

Szabadidős programok

Szolgáltatásunk szabadidős programok széles skáláját foglalja magába. A programokon egyénileg is csoportosan is részt lehet venni. A programokra idegenvezetőt biztosítunk.

A kulturális, természetközeli és gasztronómiai programok mindegyike feledhetetlen élményt nyújt résztvevői számára.

Kérje recepciósaink segítségét a programokon való résztvételhez!

 

Diamant-Dent Fogegészségügyi Intézet

H-9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 11.

Telefon: +36 96 579-067, Fax: +36 96 579-068

E-mail: info@diamantdent.hu

www.diamantdent.hu

Diamant-Dent
H-9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház plz. 11.
Diamant-Dent
H-9200 Mosonmagyaróvár, Fecske str. 20.
Diamant-Dent
H-9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház plz. 11.
Previous
Next
Close Move